A LearnLogics egy IT területen tevékenykedő start-up, amely a többségében magyarok lakta területen jelenlevő, valós igényből született. A magyar kisebbség nagyrésze, főleg a vidéki területeken, kevésbé beszéli a román nyelvet. A romániai magyarok képviselik Románia legnagyobb számú etnikai kisebbségét. Romániában közel 1.5 millió magyar él. Egy magyar nyelvű tömb-közösségben kevés esély van a román nyelv elsajátítására. Nem lehet a nyelvet az utcán „összeszedni” Az egyetlen nyelvtanulási lehetőség az iskolában van. A román nyelvet első osztálytól kezdve tanulják a románt. Sajnos nem idegennyelvként tanítják, mint például az angolt vagy a német nyelvet. Egy olyan környezetben, ahol a román nyelvet szinte egyáltalán nem használják, célszerű azt idegennyelvként tanítani. A statisztikák szerint a román nyelv az a tantárgy, amelyből a legtöbb diákot elvágnak az érettségin. 8-12 évig, heti 4 órában tanulják a román nyelvet, mégis kevés sikerrel. 12 évi tanulás után a magyar gyerekeknek nagyon nehezükre esik románul kommunikálni, nincs lehetőségük arra, hogy elsajátítsák a közismert szókincset. Nem fejlődnek ki a kommunikációs készségeik, nem tanulják meg a hétköznapi nyelvhasználatot. Archaizmusokat, neologizmusokat tanítanak nekik, de a gyerekek nem tudnak alapvető mondatokat összekötni. Ez a tény sok kérdést felvet.
A LearnLogics küldetése, hogy eloszlassa a romániai magyarok hátrányát, amely a román nyelv társalgási szintű ismeretének hiánya okoz.
Ez az alkalmazás román nyelv társalgási szintű megtanulását célozza meg: https://www.romantanar.ro
Ez egy felhasználóközpontú termék, amely látványos eredményeket hoz. Könnyen érthető, és bárhol, bármikor használható. Itt modulokba csoportosított leckéket találhatunk, nehézségi szint alapján rendezve. Az első modulok nagyon könnyűek, az utolsók pedig már összetettebbek.