A CamelCoding egy IT területen tevékenykedő strart-up, amely az első Hargita megyei co-working hub közösségben született meg, Levi (Szilágyi Levente) kezdeményezésére. A fiatal, de tapasztalt fejlesztő évekig dolgozott együtt számos jelentős kolozsvári szoftvercéggel. Levi 13 éves programozói tapasztalattal rendelkezik, és a Kolozsvári Műszaki egyetem végzettje.
2015-ben elhatározta, hogy visszatér a szülővárosába, és amikor értesült a Metodica Start-up Urban projektjéről, eldöntötte, hogy itt az ideje megvalósítani egy régi álmát: hogy létrehozza a saját programozói cégét, a CamelCoding-ot. Véletlenül bukkant rá a Start-up Urban-ra és azért döntött úgy, hogy részt vesz, mert rájött, hogy egy 3 fős csapat túl nagy, az akkor meglévő projektjeikhez képest, és hogy szüksége lenne egy további jövedelemforrásra. Megnyerte a támogatást, létrehozta a céget, és a 30 000 eurót számítógépekre költötte, felszerelésekre és néhány junior munkatárs bérezésére azokban a hónapokban, amikor szükségük volt egy „kezdőlökésre”. A vállalkozása szoftver-telepítési szolgáltatásokat kínál rendelésre, weboldalakra és webes applikációkra szakosodott, valamint android és iOS telefonos alkalmazásokra. Teljes online jelenléti szolgáltatásokat biztosít, Facebook, Google online marketing szakemberekkel, és más tervezőkkel együttműködésben.
A CamelCoding időszakosan tanfolyamokat is indít a munkatársai számára, vagy olyan fiataloknak, akik érdeklődnek a programozás iránt, de még nem rendelkeznek semmilyen tapasztalattal. Egyébként két fiatal, akik részt vettek a Levi által szervezett tanfolyamon, ma programozók, és a CamelCoding-nál dolgoznak. 2019 októberében elindítottak egy új képzést a Dot Net-en, 12 személy számára, akik közül legalább 3-at alkalmaznak majd az elkövetkező projektekben. Ugyanakkor, a vállalkozás 100%-ban része a „The House”-nak, Csíkszereda legelső co-working terének, ahol egyaránt dolgoznak szabadúszók és kisvállalkozások is, amelyek kiegészítik egymást az általuk kínált szolgáltatásokban. Hosszútávú terve, hogy egy lendületes és szakértő WEB és mobil programozói csapatot hoz össze, akik szeretik a munkájukat, és nemcsak magas minőségű weboldalakat és alkalmazásokat tudnak nyújtani, hanem egy teljes csomagot a kliens igényeire szabva, ezáltal egy erős online jelenlétet biztosítva a vállalkozásuk számára. Szolgáltatásukat egyaránt kínálják a helyi klienseknek, és a más térségekben működő cégek számára (Arobs, Vodafone Dusseldorf, budapesti start-upok, és más helyi ügyfelek).